Dobhárttya: két t-vel, mert múlt idő :)

És megint csak lett este és lett reggel az egész fültéma kezdete óta immáron már nyolcadik napja, amikor is a fülrobbanás után egy héttel végül csak elmentem mégis a dokihoz, természetesen egy másikhoz, hogy ne csípőből támadjon, hogy miért nem vettem be az antibogyót, és jól is választottam, mert egy igen kedves, és legalább annyira szakértőnek is tűnő professzorszerűség karmai közé kerültem, akihez tképp csak azért mentem, mert érdekelt, hogy mikor moshatok már végre hajat, ha a lukas dobhártyát nem érheti víz, no meg hogy nem lát-e esetleg polipot is odabent, ha már a két-három napi fülvérzések okai között azt is olvastam.

Történetemet nem tagadva azzal nyitottam nála, hogy mint láthatja a rendszerben igen, egy hete voltam egy másik fül-orr-gégésznél, mert akkor még csak fájt a fülem, aki belenézett, adott antibiotikumot, amit én ki sem váltottam, úgyhogy fel is robbant a fülem, amire ő már megjegyezte kb. viccesen, hogy hát így jártál vagy vmi ilyesmit, hogy aki hülye, megérdemli 🙂 , és most tehát érdekelne, hogy hogy néz ki a dobhártyám, van-e még rajta lik.

Erre a doki azt mondja, közben a fülemet sasolva, hogy ő azt nem tudja, erre nem tud válaszolni.

Azt hittem, hogy rosszul tettem fel a kérdést, vagy nem elég egyértelmű vagy én nem értem, amit ő mond, mindenesetre nem tudtam hova tenni a válaszát, úgyhogy újra próbálkoztam, hogy ez most mit jelent, mi az, hogy nem tud válaszolni…?!

Aztán kifejtette, kiszállva a fülemből, hogy ő konkrétan semmit sem lát bent, mármint a dobhártyámból, úgyhogy két lehetőség van:

• vagy akkorát robbantottam, hogy konkrétan SEMMI nem maradt a dobhártyámból
• vagy a fejemben lévő vákum beszippantotta a dobhártyámat, és ezért nem látja.

Azt hittem, viccel, és rá is néztem olyan fejjel, hogy te most szivatsz, vagy ez most komoly…?

Hát kiderült, hogy nem viccelt…

És akkor én még csodálkozom, hogy egész nap cseng a fülem vagy be van dugulva vagy kattog vagy mindenféle más egyéb érdekességeket hallok, kapásból apu hallókészülékére asszociálva, néha még ütögetem is, hogy aj, elemet kéne már cserélni – aztán eszembe jut, hogy pf, az én hallókészülékemen nem lehet elemet cserélni, ezt még a természet adta… Avagy már megint a túlzott empátia hátránya… (arról nem is beszélve, hogy amúgy is az egész fültéma közvetlen az után kezdődött, hogy aznap egy rendszeres heti csoporttalálkozóról valaki hiányzott betegség miatt – utána mondtam is neki, hogy na, micsoda empátia már, hogy nekem még aznap este elkezdett fájni a fülem…? 🙂 Vicces-nem vicces…)

Aztán elmeséltem a dokinak azt az új felfedezésemet is, hogy nem elég, hogy az egész középfülgyulladás teljes mértékben nátha nélkül kezdődött, ami az egyik legnagyobb rejtély tán számomra, hogy akkor mégis honnan jött a trutyi és miért, hiszen orrot fújni azért eléggé megtanultam már az oviban (mármint még amikor én voltam óvodás… 😀 ), de ráadásul amióta ez most elkezdődött, és mégis van vmi minimálváladék orron keresztül is, de tényleg éppen csak jelzés szinten, és megpróbálok orrot fújni, akkor a fájós fülem oldalán azt érzem, hogy nem hogy kijönne, de csak megy fel a fülemre egyenesen…

Erre a doki rávágta, hogy hát akkor egyértelmű, hogy vákum, a múlt héten a másik doki által felírt antibiotikumot meg most azonnal tessék elkezdeni szedni, mert ez most már nem vicces.

Oké, nyugi: kiváltottam, elkezdtem, így köpök a tükörbe, de ez a félsüketség nagyon nem tetszik, és egészen félelmetes mértéket öltött, és szerintem még én sem tudom elképzelni, hogy micsoda hatással van mindez a személyiségem mennyi mindenféle területeire…

Viszont kétségtelenül nehezen fér abba a légüres fejembe, hogy hogy a retekbe lehet vákum a fejemben, oké, kétségtelenül iszonyat vicces, szerintem 🙂 , egyfelől (de tán csak hogy ne ájuljak el a parától… 😀 ), másfelől azért ez már tényleg nem vicces :S , de szerintem azért inkább mókázzunk csak azon, hogy micsoda bizonyíték az, hogy milyen üres a fejem: még levegő sincs benne… 😀

Arra már nem emlékszem, hogy tényleg a doki mondta vagy csak én képzeltem utána, hogy egészen az agyamig belát a fejembe a fülemen át, és úgy érzem, hogy ez azért nem teljesen normális, és én kérem vissza a dobhártyámat…!!!

Ez lenne tán az eredménye annak, hogy nem meditáltam eleget, hogy több levegőt fújtam ki, mint amennyit beszívtam…?! 🙂 Vagy mi…?

Hogy alakulhat ki vákum a fejben…?

Egy ismerősöm szerint a sok baci meg a sok kis fehér vérsejt katonácskáim velük harcolva kiszorították a levegőt, és így, bár ez, szerintem hülyeség, és persze egyikünk sem ért hozzá. Olvasgattam kicsit tegnap erről a neten, de vagy túl szakszöveget találtam, amiből nem értettem semmit, vagy még ennél is nagyobb hülyeségeket találtam, úgyhogy óvodás gyereknek járó válaszlehetőségekre nyitott pályázatot hirdetek most ezennel! 🙂

Amúgy jól vagyok, hál’Istennek, a fülem nem fáj, csak nem működik, meg mindenféle hangokat ad néha, de legalább van másik fülem is 🙂 , a hajmosásra meg milyen vicces már, hogy a doki csípőből rávágta, hogy vízálló füldugó…?

Hogy ez eddig hogy nem jutott eddig eszembe…?!

Hát vákumos fejjel nem csoda… 😀 LOL! 😀 (szerintem akkor is vicces 😀 – inkább, mint hogy elájuljak a félelemtől… 😀 )

Minden kezdet, vég és bármiféle változás is nehéz… :)

Tegnap két állásinterjún is voltam, és a második olyan azonnali sikerrel zárult, hogy szerződés helyett (persze csak a helyi viszonylatok egyeztetése után, miután rákérdeztem, hogy akkor mi is a biztosíték, hogy ez nem fekete munka, amire a válasz a havi elszámolás volt, amivel hamar meg is győződtem, hiszen tképp a munkanélküli segélyhez is az utolsó munkahely évnyi havi elszámolásait kérik, nem a munkaszerződést…) levegőben pacsival 🙂 egyeztünk meg arról, hogy na, akkor mikor is kezdek, már ma 🙂 , és azt a csodálatos (…?) nemzetközi közhelyet, hogy minden kezdet nehéz, éppen az egyik új főnököm (a háromból…) mondta mintegy figyelmeztetésként a tán túl lazára sikerült megegyezés miatt, mire én hozzátettem, hogy szerintem minden vég is nehéz (saját tapasztalatból beszélve – az elmúlt időben egész sok nagy dologból kipróbálhattam, milyen érzés véget ért dolgokkal szembesülni…), avagy úgy általában minden komoly változás az életben, ahogy erről egyszer régen elég mélyen informálódtam, már nem is emlékszem, melyik előadások által Tedről, de tán még meg is osztottam itt anno.

Szóval van munkám, csuhaj! 🙂

Vagy inkább csak megélhetésszerűség, nem munka vagy állás, de egyelőre ez is több, mint a semmi, úgyhogy ב”ה a hála jele. 🙂

Sőt, még megélhetésszerűségből is csak fél megélhetésnyi, mármint félállás, szinte minimálpénzért (bár fejlődési lehetőséggel), ám érdekes, hogy valamiért milyen erősen éreztem a hívást oda, a kerületi kisboltba, amelyet egészen tegnapig természetboltnak meg bioboltnak hívtam, míg meg nem tudtam, hogy á, dehogy, ahhoz mindenféle elvárások vannak, hogy miket kell és miket nem szabad árulni, ez meg inkább csak természetféle bolt – helyi kisközért a szupermarket mellett közvetlenül az igényesebb (=egészségtudtosabb, no meg vastagabb…) vásárlóközönség számára. Avagy ahogy Líííííííííííívi megfogalmazta (már szállóigévé vált közöttünk egymás munkájának alázása, amióta ő dolgozott hotelben recepción még bőven mielőtt én, és megkérdeztem tőle, h mi, “tessék, itt a kulcs”…? 😀 ), ez meg most akkor mi: “tessék, itt a tojás”? Igen! 😀 Játsszunk boltosat! 😀

Oké, ahogy anyu mondta, oké, tényleg jobb, mint a semmi, de hát ez azért nem komoly…

Hát, minden nézőpont kérdése…

Azt biztos, hogy a valami is jobb, mint a semmi, és érdekes, hogy tképp hogy is sodródtam bele: egész sokáig, este tízig nyitva van ez a kis bolt hétköznaponként, és esténként többnyire ugyanaz a néni volt mindig ott, aki pár hete közölte, hogy ennyi, elege van az éjszakázásokból, és felmondott – és mondta nekem mindezt pont azután, hogy engem már kirúgtak, sőt, már a Munkaügyi Hivatalba is bejelentkeztem (ha már az itt feltétele a munkanélküli segélynek, amit amúgy még mindig nem intéztem el, mert beletört a bicskám a száz oldalas kitöltendő adatlapba, nem is csak nyelvileg, de pláne könyvelői szakszövegileg, aztán voltak sürgősebb dolgaim, mint pl. a fülrobbanásom…), és én pont azon morciztam magamban, hogy már megint: micsoda egy világ ez, a pacsirták világa, ahol a baglyokat senki nem veszi figyelembe, hiszen még MH állásajánlatai között is mind reggel hétkor, fél nyolckor és max. nyolckor kezdődő munkákat lehet csak találni, nekem meg elegem van az állandó kómából – és akkor erre a kedvenc kis boltomban az eladónéni közli, hogy neki meg elege van az estékből…? Hát naná, hogy rávágtam, hogy hát akkor majd én beállok helyetted, mert én meg pont esti munkáról álmodozom! A szót pedig tett követte, és íme: jövő héten tán már egyedül is leszek, de izgi! 🙂

Azt hiszem, erre lehet mondani, hogy megint csak karma, a kiegyenlítődés törvénye: előbb a morci (miért minden munka hajnali…?!) –> abból az igény, a hívás más lehetőségre –> a válasz a hívásomra. 🙂 Hát wow! 🙂 Szerintem. 🙂

Amúgy az egyik jelszavam az volt ezzel a döntéssel, hogy a valami jobb, mint a semmi, és az is biztos, hogy ennek a döntésnek köze van a hat-hét évvel ezelőtti másfél éves munkanélküliségem okozta poszttraumához, hogy akkor most meg éljen az első lehetőség – csak úgy, mint a jelenlegi lakásommal. Éljenek a hirtelen döntések! 🙂 Mert igen: szerintem minden döntés jobb, mint a nem döntés – ezt mondom főhalasztgatóként, no meg az előző kapcsolatom egyik fő konklúziójaként, ugye…

Az érdekes amúgy, hogy a már háromszor végigdarált Isteni Sugallat c. sorozatot szemem előtt tartva én is valamiféle hívást éreztem a bolttal kapcsolatban, mintha nekem az nem csak úgy általában az akármilyen munka miatt lenne jó, hanem hogy nekem ott kell lennem, ha már úgyis annyira otthon érzem magam ott, úgyhogy izgatottan várom azt a pontot, amelyre majd rámutathatok, hogy na, tutira ezért, amit nem hiszek, hogy sokáig kell majd várnom, hiszen ez egy közösségi bolt, nem csak vásárolni járnak be az emberek, hanem szocializálódni is, beszélgetni, vagy csak kibeszélni magukat, és semmi kétségem nincs afelől, hogy ha az ember emberekkel dolgozik, ráadásul olyan emberekkel, akik szabadon csacsognak, akkor abból sokat lehet ám tanulni, megfigyelni, fejlődni, és konkrétan a végtelen lehetőségek tárházát tartogatja mind szociális, mind karrieri, mind lakásbeli, mind akár még párkapcsolati szinten is, úgyhogy kb. már azt kérdezem, hogy hát már miért NE mennék…? 😀

Délelőtt meg zumbázhatok, vagy netán kereshetek igazi munkát is addig… 😀 ÓJE! 😀 Hál’Istennek, ב”ה! 😀

Ja, a fülem meg vá, újra folyik két nap csönd és szárazság után, no meg cseng meg visszahangzik meg be van dugulva, meg mindenféle izgiség, de nyugi, legalább már nem fáj, ma meg megyek délután dokihoz, ő majd megmondja a frankót, és különben is: ha az egész fülparának az egyik tanulsága az volt, hogy nem hallgatok eléggé magamra, hát akkor most íme a boltosdi, teljes mértékben a saját megérzéseimre hallgatva, óje! 😀

…és miután felrobbant a fülem…

Na jó, nem a teljes fülem, csak a dobhátyám, de azért az sem piskóta, vagymi…

Szóval és lett este és lett reggel immáron a második nap az előző bejegyzésem óta – írta le Zsoozsy, miközben gyorsan papírzsebkendő után kapott, majd azzal a füle alá, hogy elkapja még a ruhája előtt a füléből már két napja, a robbanás óta kitartóan csordogáló véres folyadékot…

A csütörtök éjjelem konkrétan történelmire sikeredett számomra, nekem, örökké alváshiányos és bárhol bármikor aludni képes alvásszerelmesnek, ami már önmagában is megér egy blogposztnyi emlékkövet.

Meditálás ide vagy oda, SBT minden funkciója, de nyugalmat csak nem találtam, úgyhogy gondoltam, akkor inkább utánanézek a középfülgyulladásnak, netán még holisztikusabb, lelki okainak is, és lám, egy kínai orvoslásos oldal olyan erővel nyitotta fel a szemem, hogy nem ám csak amennyit magamtól is kitaláltam, hogy mit nem akartam meghallani vagy mi bántja-bántotta a fülem az elmúlt napokban, de még kismillió olyan más kérdés, amelyekre nem csak kapásból tudtam a válaszokat, de persze mind tökéletesen tyúkszemre lépős is volt (mint pl. hogy nem hallgatok-e többet kifele, mint befele…), és amint meg is válaszoltam ezeket magamban, ergo megfejtettem magam, arról nem is beszélve, hogy konkrétan lángoló tűz hangját hallottam full hangosan a gyulladt fülemből, amit egészen csodálatos, ugyanakkor félelmetes élmény volt, ám rögtön összekötöttem a harag tüzével, pláne, ha már vagy két hete az elfojtott harag az épp aktuális kutatási témám, magamban is, persze, és milyen csodásan összeértek ezek az információk bennem, szóval mire minden tantusz leesett bennem, a dobhártyám pukkant egyet, a láng hangja elnémult, a fájdalom is megszűnt és hajnali négykor már el is tudtam aludni…

Még szerencse, hogy mindez hétvége előtt kezdődött…

Azóta kifejezetten jól érzem magam, pláne miután sikerült végre kialudni magam, már csak a szűnni nem akaró váladékozás aggaszt kissé, no meg a mit vérzek össze, meg a fülemből csordogáló, szerencsére egyre világosabb izé csikizése ébreszt fel néha, bár amióta megint csak feltaláltam a spanyol viaszt és tökéletesen kézenfekvő választ adtam magamnak arra a kérdésemre, hogy vér ellen mi a legjobb védelem – hát mindenkinek a fantáziájára bízom, hogy azóta mire hajtom le a fejem, mit tettem a párnámra – LOL! 😀 Megint lenyűgöztem még saját magamat is! 😀

A mai bejegyzés meséje pedig a fülről szól persze, amelyhez az egyetlen megjegyzésem csak annyi, hogy méghogy a középfülgyulladás csak gyerekbetegség lenne, vagy akkor igencsak visszafejlődtem…

Amúgy hajat mosnék már nagyon, bár állítólag lukas dobhátyát nem érhet víz, no meg amúgy is minek, ha a hajam újra meg újra véres lesz… Az élet legújabb problémái…

Középfülgyulladááááááááááás!!!

Az egy(-két) hete három-három órákat alszom-rohanok-enni-inni csak futva és nem eleget életmód eredménye, nátha nélkül…

És igen, elmentem orvoshoz, és igen, adott gyógyszert, de nem, nem veszem be az antibiotikumot, mert nem akarom, de fáj a fülem 😦 (akkor miért nem veszem be? Mert gyógyszerrel tíz nap, gyógyszer nélkül meg egy hét, jó esetben, max. tíz nap, és jobban hiszek a saját testem képességeimben, az alvás-evés-ivás-szeretet gyógyító erejében, a természetes antibiotikumban (pl. fokhagyma), mint amennyire a gyógyszeripart akarom támogatni… és mert különben is szeretek szenvedni, úgyhogy tessék most sajnálni kérem gyorsan! 😀 ) és mesét nézek 😀

Szóval egyszerre 😦 és 🙂 … 😀

Meg Bogyó és Babócán zokogás 😀 , mert és engem ki látogat meg és ki ápol, és jaj, hova süppedjek már az önsajnálatban 😀 és jájjájjájj! 😀

Asszem, inkább elmegyek aludni… 😀